+36 30 465 88 25 Cím: Kőszeg Chernel utca 2. [email protected]

Séta Kőszegen

Akár üzleti útra érkezett, akár turistaként, egy kiadós sétát mindenképpen ajánlunk Kőszegen, hiszen nem akármilyen hangulatot áraszt magából a Nyugat-Duntántúl történelmi ékszerdoboza.

Jézus szíve templom

Fő tér

A Fő tér kávézóival, nyüzsgő életével valóban a város szíve

A királyi város címet Károly Róberttől kapó város természetesen az 1532-es ostromról, és a Jurisics várról híres leginkább, de mindenképp ajánljuk vendégeinknek, hogy tegyenek egy nagyobb kört a városban, melynek két fő centruma van: a Fő tér, mely a Jézus szíve templommal, éttermeivel és kávézóival a város nyüzsgő központja, valamint a történelmi Jurisics tér, mely több száz éves épületeivel mintha egy díszletből lépett volna ki.

Utóbbi tér központi eleme a Hősök kapuja, ami azonban nem is olyan ódon: a török ostrom 400. évfordulójára emelték, ma a mellette álló Tábornokházzal együtt múzeum.

Hősök kapuja

Hősök kapuja

Kőszeg szívének másik kamrája, a Jurisics tér

Sgraffitos ház

Sgraffito-s ház

A Sgraffito a reneszánsz egy újdonság volt európában, és afrikából eredt.

Mellette jobbra találjuk azt a városházát, mely az egyetlen olyan magyarországi középület, ami a 14. század óta ugyanazt a közösségi funkciót látja el. Érdemes megcsodálni a homlokzaton található címereket ( Jurisits, magyar és kőszegi címer). Ezze szemben, a tér túloldalán látható a Sgrafittós ház, mely nevét a díszítési technikáról (olaszul: kaparást jelent) kapta.

A 11. szám alatt találjuk a majd’ 250 éves patikamúzeumot, pompás barokk berendezéssel, Apotéka az Arany Egyszarvúhoz néven.

Hősök kapuja

Patikamúzeum

A kiállítás anyagát Vas megye XVII-XIX. századi polgári és szerzetesi patikáinak emlékeiből válogatták össze

Szent Jakab és Szent Imre templomok

Szent Imre és Szent Jakab templom

Egy gótikus, barokk külsővel, és egy gótizáló késő reneszánsz épület.

A tér északi felét két templom zárja le: a Szent Imre – és a Szent Jakab templom. Előbbi barokk stílusú, „fiatal”, csupán 400 éves, míg az Öregtemplomnak hívott Szent Jakab templom 200 évvel korábban épült, döntően a gótika jegyében.

Mindkét teret körülöleli a hangulatos Várkör, melyen körbesétálva, szippantva egyet a friss kőszegi levegőből, megértjük: miért hívják Kőszeget ékszerdoboznak.

Jurisics Miklós Vár és várkör

Olvasta már?

Bük

Egykori cukorgyárMagyarország egyik legnépszerűbb fürdővárosának több száz esztendős történetét célszerű egy írói technikával indítani: vágjunk rögtön a dolgok közepébe. A 2007-ben városi címet kapó Vas megyei település első írásos említése ugyan a 13. századig nyúlik...

Ausztria

Olvasta már?

A sógorok: Kisvárosok Ausztriában

Az egykor hazánkhoz tartozó Őrvidék/Burgenland Ausztria legkeletibb tartománya, meseszép várairól és csodálatos kisvárosairól híres, melyeket nagyon könnyen elérhetünk, többségük az osztrák–magyar határtól alig pár perces autókázásra található. A terület kulturális...

A sógorok: Vártúrák Ausztriában

Az időutazók és aktív kirándulók részére összeválogattunk pár csodálatos, meghódítandó várat Bük közelségében, melyek felkeresése akár egy egész hétvégét kitöltő program is lehet. A háborítatlan természet, a fantasztikus kilátás és a sokat megélt „mesélő” romok, kövek...

Kemenesalja és Celldömölk

Az elmúlt esztendőkben rohamosan fejlődő Kemenesalja fővárosa egy órás utazással közelíthető meg Kőszegről. Aki nem szereti a tumultust és a nyüzsgést, annak ideális választás lehet a város központjában található, 2005-ben megnyitott Vulkán fürdő. Celldömölk a fürdő...

Őrség

Az Őrség a mai Magyarországnak földrajzi, néprajzi, műemléki tekintetben egyaránt egyik legváltozatosabb, leggazdagabb része, amely a zalai Göcsejtől a Felső-Rába vidékéig terjed és egy jó órás autóúttal közelíthető meg Kőszegről. A táj minden évszakban gyönyörű,...

Vizitúra a Rábán

Az elmúlt pár esztendőben ugrásszerűen megemelkedett a „vízi-vándorok” és „vízi kalandorok” száma Európában. Táboruk tagjai szinte minden „vizet” felkeresnek, a zúgó, rohanó hegyi vadvízektől kezdve nagy folyókat, tavakat és tórendszereket egyaránt.Vas megye gazdag...

Fertőd – Esterházy kastély

„Amit a császár megtehet, azt én is megtehetem” – hangzott el 300 esztendővel ezelőtt az a mondat, mely jegyében megépült a Kőszegtől 43 km-re található Fertőd városában az ország legnagyobb és legfényűzőbb barokk-rokokó kastélya, az Esterházy kastély. Az egykor még...

Fertő-tó

Hazánk második legnagyobb kiterjedésű tavának története egészen lenyűgöző, keletkezését és életét rengeteg homály fedi. A Fertőnek rejtelmes színt ad vizének időközönként való eltűnése és újbóli megjelenése, a Dunával való állítólagos földalatti összeköttetése, a...

Széchenyi – kastély – Nagycenk

A Kőszegtől mindössze fél órányira található Nagycenk neve az elmúlt két évszázadban összeforrott a Széchenyi családdal. A nyugat-dunántúli község így jelentős helyet kapott a magyar történelemben és jelképpé, fogalommá vált irodalmunkban is. Itt élt és itt nyugszik...